Kérem észrevételeivel, javaslataival tiszteljen meg bennünket azért, hogy munkánkat eredményesebben végezzük az Ön megelégedésére!

Sztupár Diána - 2019. máj. 12. vasárnap, 17:33

Kedves Nova!

Szeretném kérdezni, hogy hova tűntek a polcokról a Barilla tészták? Minden héten szombaton ide járunk bevásárolni, és immár egymást követő harmadik alkalommal szomorúan tapasztaltam, hogy a Barilla tésztákból már nincs választék ( legutóbb szombaton 2019.05.10-én ) már csak 16 doboz Tortiglioni volt 3 polcon elosztva ( 6-6-4 egymás alatt ), a polc többi része üres volt, illetve mindenféle tortilla lapokkal lett az üres hely feltöltve.

Egyebekben szeretném még elmondani, hogy a húspult, csemegepult, pékáru, zöldség/gyümölcs részleg kiváló, nagyon magas színvonalú, tiszta, rendezett az üzlet, az ott dolgozó emberek kedvesek segítőkészek. Az éttermi és cukrászdai részt is szeretjük. Nagyon kellemes időtöltés itt vásárolni és kikapcsolódni.

Üdv!

Dia

Papp Lászlóné - 2019. március 21. csütörtök, 21:09

Hogy lehetséges az, hogy van, aki kap e-mailt a Játssz és nyerj játékban való, vásárlás alapján 1 alkalommal a sorsolási rendszerbe történt regisztrációról, más pedig nem, én sem. Ugye nem azt jelenti, hogy már kiválasztásra kerültek a nyertesek?

Köszönöm válaszukat! Pappné

Nova - 2019. március 25. hétfő, 09:19

Kedves Papp Lászlóné!

A nyertesek kisorsolása május 12-én esedékes az V. Nova biciklitúrán.

A promóció kezdete óta minden játékban résztvevő,  egyszer kapott értesítő e-mailt 2019.02.26-án.

Valószínűsíthető, hogy Ön ezen időszak után vásárolt, ezért nem volt benne még a listában.

A következő információs e-mail, várhatóan a jövő héten lesz kiküldve.

Köszönjük észrevételét

Üdvözlettel: Nova

 

Tornyai László - 2019. február 25. hétfő, 20:07

Hétvégén kellemetlen meglepetés volt, hogy ha tejszínt nem lehetett kapni. A növényi silány pót termékekkel tele volt az egész állvány -vigye, akinek kell. Egy ilyen nívós üzlethez ez nem méltó... 

Nova - 2019. március 01. péntek, 15:24

Kedves László!

Köszönjük az  építő jellegű kritikát. Az esetet megvizsgáltuk .Vásárlása napján Habtejszínből : Milli 200 ml, Meggle -Panna cotta, Oké és Cserpes habtejszín  volt , főzőtejszínből: Parmalat két méretű kiszerelésben és  Mizó 4 féle kiszerelésben illetve Riska, Smetana, Gyors és Finom Milli , Habspray: Completta, President, ezekből tudott választani, igyekszünk minél bővebb szortimentet fenntartani, hogy kielégítsünk minden  vásárlói igényt.

Várjuk vissza,

üdvözlettel : Szeged Nova 

Bea - 2019. február 18. hétfő, 20:34

Szegeden a legfinomabb sütiket Önöknél készítik! Nem Újszegeden lakunk, mégis gyakran ellátogatunk egy kis finomságért. Szomorúan hallottuk, hogy nem készítenek többé brownie-t, pedig az a férjem nagy kedvence volt. Már többször érdeklődtünk, hátha mégis újra sütöttek, de nem volt. Nagy örömöt szereznének azzal, ha elküldenék a brownie-juk receptjét, mert hiába próbálok az interneten található receptek alapján brownie-t sütni, sosem lesz olyan, mint amit ott ettünk.

Nova - 2019. március 01. péntek, 15:26

Köszönjük elismerő szavait!

Szeretettel várjuk cukrászdánkba.

Üdvözlettel: Szeged Nova 

Tóth Mihály - 2019. január 02. szerda, 09:36

Minden kedves dolgozójának boldog 2019-cet kívánok.Szeretném ha dolgozok is tudnák.

Tóth Mihály Kübekházárol

Nova - 2019. január 02. szerda, 10:47

Kedves Mihály!

Köszönkük jókívánságát, dolgozóink nevében is.

Gergő - 2018. szeptember 21. péntek, 09:58

Remek a bolt, szívesen járok oda. Egy észrevételem lenne, a vajas croissant szinte sose kapható. A többi péksüti is finom, de ez a kedvencem.

Nova - 2018. szeptember 21. péntek, 15:47

Kedves Gergő!

Köszönjük elismerő szavait, és észrevételét.

Pékségünkbe gyártott vajas croissant , átkerült a cukrászdánk pultjába.

Ott kérje eladóinktól.

Köszönjük.

Üdvözlettel: Nova 

Kiss Eszter - 2018. augusztus 21. kedd, 21:35

Tisztelt Nova!

Szeretném megköszönni a vásárlásaink alkalmával a saját szatyros/dobozos megoldásunkban tanusitott rugalmasságukat. Családunk számára nagyon fontos a lehető legkevesebb hulladékkal járó vásárlás, ezért a zöldségekhez, gyümölcsökhöz, pékáruhoz saját kosarat, textilzsákot szoktunk vinni. Míg más boltokban sok az akadékoskodás, addig Önöknél valamennyi munkatárs türelmesen ragasztgatja a kosarunkra a címkéket, majd a penztárnál is szó nélkül megszámolják, hogy hány fajta áru van a kosárban, stimmel-e a cimkék számával. Az étteremben és a cukrászdában hasonlóan pozitív tapasztalataink voltak a dobozainkkal. Máshol valőban mindenféle kifogásokkal állnak elő, amit mi már rutinosan tudunk kezelni, de mégiscsak sokkal kényelmesebb ez a segítőkész hozzáállás. Még egyszer köszönjük: 

Kiss Eszter

Nova - 2018. augusztus 22. szerda, 10:34

Kedves Eszter!

Köszönjük dícsérő szavait!

Ádám - 2018. június 27. szerda, 16:25

Köszönjük a lehetőséget és remek volt minden, mint nekem mint kollegáinknak. Üdvölettel https://www.xrs.hu Csapata :)

Balogh Kálmán - 2018. június 17. vasárnap, 08:11

Minden hétvégén a Novában vásárolunk, de sajnos most tapasztaltam, hogy az eladók már nem a régiek. Kedvetlenek, idegesek és türelmetlenek a vásárlókkal. Hozzá voltam szokva a mosolygós kedves kiszolgáláshoz. És még a korábbi észrevételemet sem orvosolták, hogy egy padot tegyenek az okmány iroda folyosójára.                                                                                                                                          Tisztelettel: Balogh Kálmán Derekegyházról

Zombori Ferencné - 2018. június 17. vasárnap, 07:09

Tisztelt NOVA Áruház!

A Szeged NOVA Áruház honlapján a szolgáltatásaink menüpont alatt fel van tüntetve, hogy kérésre vállalják húsok kockázását, rostlazítást. Ehhez képest a hús osztály dolgozója közölte, hogy nincs eszközük, amivel a rostlazítást el tudnák végezni. Kérem, töröljék ezt a félrevezető bejegyzést.

Tisztelettel és köszönettel:

Zombori Ferencné

Nova - 2018. június 19. kedd, 16:16

Kedves Balogh Kálmán!

Elnézését kérjük, sajnos néha előfordul, hogy ezen plusz szolgáltatásokat nem tudjuk elvégezni. Igyekszünk lehetőségeinkhez képest minden igényt kielégíteni.A honlapon feltüntetett információ frissítve lett.

Köszönettel:  Nova 

Balogh Kálmán - 2018. április 03. kedd, 10:46

Tisztelt Vezetőség!                                                                                                              Hétvégeken járunk a Novába vásárolni Derekegyházáról.Nagyon meg vagyunk elégedve az árú készlettel és a ki szolgálással is.Viszont hiányolok a Pepkó üzlet elől egy padot,vagy valami ülő alkalmatosságot. Általában a hölgyek szeretnek bent válogatni, nézgelődni az áruk között.Mi több férfi társammal az üzlet előtt ácsorgunk és várjuk a partnereinket. Jobban telne az idő ha le ülhetnénk. Várjuk az intézkedésüket.                                                                                                                                          Köszönettel:Balogh Kálmán                 

Nova - 2018. április 06. péntek, 15:10

Tisztelt Balogh Kálmán!
Köszönjük, megvizsgáljuk észrevételét.
Áruházunk nagy figyelmet fordít, hogy vásárlóink elégedetten távozzanak bevásárlóközpontunkból .
Üdvözlettel: Szeged Nova

Keri János - 2018. március 07. szerda, 12:29

A következőt szeretnénk, ha figyelembe vennék :

-  (ez az egész létesitményre szól), hihetetlen gáz szag jön fel a boltokhoz az alsó garázsból, pedig a lépcsők fölött a plafonon vannak nyithatószellőző ablakok (állandóan zárva). Igy nagyon kellemetlen feljönni és bevásárolni, inkább a Tesco v. az Auchan ahol nincs ez a probléma.

 

Nova - 2018. március 09. péntek, 09:46

Tisztelt Kéri János!

Köszönjük észrevételeit, építő jellegű kritikáit.

A garázsban lévő elszívó berendezés automata üzemmódra van beállítva.

Egy bizonyos szénmonoxid szint elérését követően, a rendszer magától kapcsol be és működteti az elszívást, illetve félóránként átszellőzteti  a parkolót .

 

Üdvözlettel: Nova

Kovács Zoltánné - 2018. február 28. szerda, 10:58

A március 1-től kezdődő akciós katalógus helyett a február 28-ig érvényes katalógus található.

Nova - 2018. március 01. csütörtök, 12:11

Tisztelt Kovács Zoltánné!

Köszönjük észrevételét!

A legfrissebb katalógust megtalálja a honlapunkon.

Üdv.: Nova

Tóth Sándor - 2017. december 26. kedd, 20:18

Tisztelt üzemeltető! Karácsonyi várárra érkeztünk Szegedre, 120 km távolságot tettünk. meg. Korábban éltünk itt 3 évig majd vissza tértünk falura. Ezen alkalommal meglátogattuk volna ezt az Újszegeden újonnan épült plázát, ahol korábban már 1 alkalommal jártunk. Most viszont babakocsival érkeztünk. A mélygarázsból csak a speciális mozgó járdán lehet feljutni a bevásárló szintre, ahol ki van matricázva hogy babakocsival tilos! Az utcaszint fogóajtós, ami gondolom szintén kizárja  babakocsit, de ha nem is, akkor sincs parkoló kint. Bevásárló kocsi bezzeg speckó, ami működik a mozgó járdán is. Az elfér? de a gyerek nem? Olyan helyen, ahol gyerekbolt van? Ja amikor először voltam ott, gyerek kocsi nélkül, így be bírtam jutni, akkor meg sehol nem jelezték merre van a  WC. Szerintem ez a bevásárló központ messze elmarad a társadalmi szükségletek elvárásaitól. Nekem negatív az élmény, nem megyek oda többet. 

Nova - 2018. január 09. kedd, 09:34

Tisztelt Tóth Sándor!

Parkolni az áruház mélygarázsában lehet! Biztosan elkerülte a figyelmét, hogy feljutni a liftet használva  a legoptimálisabb ,babakocsival érkező vásárlóinknak. Biztonságtechnikai okok miatt a mozgójárda használatát babakocsival, nem javasoljuk.

Bevásárlóközpontunk főbejáratánál a forgó ajtón kívül, két fotocellás ajtó áll látogatóink rendelkezésére, mely a mozgást érzékelve automatikusan kinyílnak. Így számos helyen biztosítva látogatóink, vásárlóink zavartalan közlekedését, az akadálymentesítés figyelembevételével.

Észrevételét köszönjük.

Üdvözlettel: Nova

Molnár Zsolt - 2017. december 06. szerda, 10:27

Tisztelt Vezetőség!

 

PontMaster kártyámat szeretném regisztrálni, de sajnos nem sikerül.

Mi a teendő ilyenkor?

További szép napot!

 

Molnár Zsolt

Nova - 2017. december 06. szerda, 16:25

Tisztelt Molnár Zsolt!

Sajnáljuk, hogy  nem sikerült regisztrálnia a következő  oldalon https://www.pontmaster.hu/,

kérem küldje el  PontMaster kártyájának számát, és e-mail címét a következő elérhetőségre: sdorogi@hansakontakt.hu 

Üdvözlettel: Nova

KőszegiEdina - 2017. szeptember 26. kedd, 16:53

Tisztelt Nova!

Tegnap, 2017.09.25-én 12.óra  27 perckor csirkecombot és csirkemellfilét vásároltam önöknél. A mai nap délután el szerettük volna készíteni a húst. sajnos a hús mára büdös volt. Felhívtam telefonon az üzletet, ahol közölték,hogy tegnapi lejáratú a hús, de mossam meg és készítsem el...A lejárat sem az üzletben,sem a pultnál, sem a húson nem volt feltüntetve.Főleg,hogy azonnal fogyasztani!!! Sajnos nem az első eset,hogy a Novában nem friss húst vásároltam.

A vevő részéről elvárható lenne,hogy feltüntessék a rövid szavatossági idejű  terméket!!!

KE

Nova - 2017. október 04. szerda, 14:43

Tisztelt KE!

Sajnálattal fogadjuk  észrevételét.

Esetét megvizsgáltuk.

Az Ön által vásárolt hús fogyasztói ára jóval a normál fogyasztói ár alá volt pozicionálva,megközelítőleg 20%árcsökkenést jelentett. A termék minősége kifogástalan, minőségmegőrzési ideje megfelelő volt. A hűtőlánc folyamatossága értékesítésig biztosított ,elszállításkor hűtőtáskát javasoljuk,hűtőbe rakása előtt a nejlon kibontását.Más vásárlói panasz e termékre nem érkezett.

Üdvözlettel: Nova

Daróczi András - 2017. augusztus 31. csütörtök, 13:07

Tisztelt Vezetőség !

A mai rántottsajt-burgonyapüré ebéd, vagy a tegnapi lencsegulyás, vagy sorolhatnám az elmúlt napok, hetek "alkotásait" végleg elvette a kedvünket (kollégáim nevében is írok) attól, hogy a továbbiakban is Önöknél költsük el szerény jövedelmünket ebédre. A nyitáshoz képest az utóbbi időben annyira leromlott az ételek minősége, hogy az már gyalázat. Nincsenek nagy igényeink, de egy ilyen szuper modern konyhában kiválóan kellene elkészíteni minden ételt!  A rántott dolgok panírja valami förtelem a morzsa miatt és mindig el van égetve. Vagy a levesek zöme mintha kizárólag sárgarépából készülne és túlsózott, vagy a sültkrumpli és a főttrizs az valami förtelem stb. Az átlagosnál is alacsonyabb színvonalú étlap pedig silány és katasztrófális. Egyszerű ételeket is el lehet készíteni finomra, az étlapot is bőven lehet variálni. Nincs Önöknél szakember (szakács), aki meg tud felelni ezen követelményeknek? Kár, hogy így leadták a színvonalat, mert az étterem viszont gyönyörű. Remélem tudnak még fejlődni! Üdv.: DarA

Nova - 2017. szeptember 07. csütörtök, 13:22

Tisztelt Daróczi András!

Sajnálattal vettük tudomásul észrevételét. Panaszára a következőket tudjuk válaszolni:

Éttermünk választékát próbáljuk úgy összeállítani, hogy kielégítse minden vendégünk igényét és változatos legyen.

Az Ön által jelzett problémát nem tapasztaltuk, de megvizsgáljuk, és köszönjük, hogy jelzésével megtisztelt minket.

Megértésére számítva :

Üdvözlettel:Nova

Fischer Anna - 2017. augusztus 09. szerda, 17:32

 

Július 27-én vásárlás közben véletlen levertem egy akciót mutató plexi tartót, amit felvettem, szóltam az eladónak, elnézést kértem, majd jött a biztonsági őr neki is elmondtam, hogy mi történt. kicsit később megkeresett az őr és közölte velem, hogy vásároljak nyugodtam de majd fizetéskor az elkülönített szobába menjek be és rendezzem az 1000 Ft-os kárt. Borzasztóan rosszul esett ez a kicsinyesség! Bár gondolom nagyon rossz lehet a forgalmuk, ha ezt az 1000 azaz egyezer forintos kárt nem bírja ki a cég. belemehetnék a vitába, hogy nézzék vissza, hogy hová volt rakva az a plexi tábla stb. De igazából szeretném kérni, hogy válaszolják meg a kérdésem, hogy ez az 1000 Ft megért-e annyit, hogy én megfogadtam, hogy SOHA többé nem vásárolok Önöknél, pedig heti szintem 10.000Ft-ot hagytam ott átlagosan illetve Önöknél ebédeltem? Köszönettel Fischer Anna

 

Nova - 2017. augusztus 18. péntek, 09:29

Tisztelt Fischer Anna!

Sajnálattal vettük tudomásul hogy, Kollégánk udvarias felkérését az okozott kár megtérítésével kapcsolatban sérelmezte.

Áruházunk magas színvonalú kiszolgálásához szükséges, hogy dolgozóinkkal, és vásárlóinkkal közösen óvjuk, és vigyázzunk eszközeinkre, berendezéseinkre.

Bízva megértésében köszönjük észrevételét.

Üdvözlettel: Nova

Rózsa Sándor - 2017. június 22. csütörtök, 13:30

Tisztelt NOVA Áruház!

Ma vásárolva Önöknél vettem észre, hogy nincs meg a pontgyűjtő kártyám. Valószínű, hogy e héten kedd délután amikor vásároltam, ott felejthettem valamelyik pénztárnál. Az ügyfélszolgálatos hölgy ma  nem tudott segíteni, mondván, hogy a kártyákon csak az azonosító számsor látható, név nem, név szerinti nyilvántartás pedig nincs, vagy legalábbis számára nem elérhető. Én pedig nem ismerem a kártya számát. Mi a megoldás? Emlékszem, amikor a kártyát igényeltem, akkor a személyes adatokat is meg kellett adni, ezért azt feltételezem, hogy az Önök adatbázisában az megtalálható, s az alapján azonosítható a kártya száma is. 

Mivel sokat vásárolok Önöknél, ezért szeretném visszakapni a kártyámat. Úgy tudom, sok-sok kártya várja a gazdáját a vevőszolgálaton, vagyis ez nem csak az én problémám. 

Lehet, a fenti e-mail címen kívül egy másikat adtam meg regisztrálásnál: ral007ex@gmail.com

Üdv: Rózsa Sándor Szeged 

Nova - 2017. június 26. hétfő, 13:08

Tisztelt Rózsa Sándor!

A kártyája sajnos nincs az ügyfél szolgálaton.

Áruházunk valamelyik pénztáránál tud egy új kártyát igényelni.  A megadott  e-mail  címre ugyfelszolgalat@pontmaster.hu küldje el az új  illetve a régi kártya számát, és adatait,  A régi kártya sorszáma : 638582116098159 , így pontjait az elvesztett kártyáról át tudják tenni az újra.

Üdvözlettel: Nova

 

dr Katonáné - 2017. június 17. szombat, 15:39

T. Nova ! A falusi csirke beszerzésével kapcsolatosan nem, hogy választ nem kaptam, de még a kérdésemet is törölték. Megtennék, hogy megirják, hogy mitől falusi a falusi csirke? Üdv. Katonáné

Nova - 2017. június 19. hétfő, 13:14

Tisztelt dr. Katona Andrásné!

Elnézését kérjük az Önt ért kellemetlenségért.

A falusi csirke beszerzése a Master szárnyas Kft-n keresztül történik. Békéscsabáról érkezik a termék áruházunkba.  A Kft. a forgalmazó. A termék megnevezése: falusi jellegű egész csirke. 

Reméljük tudtunk segíteni.

Üdvözlettel: Nova

 

Éva - 2017. június 15. csütörtök, 18:31

Tisztelt NOVA!

Szeretném megköszönni a biztonsági szolgálat munkatársainak segítségét. Ma délelőtt édesanyám elhagyta a pénztárcáját az eladótérben, (teljes havi nyugdíjával), mire észrevettük, Kollégájuk megtalálta azt és hiánytalanul visszakaptuk.

Nagyon köszönjük a segítséget!

Üdvözlettel: Éva

Nova - 2017. június 19. hétfő, 12:37

Tisztelt Éva !

Örölünk, hogy tudtunk segíteni!

Köszönjük a dicsérő szavakat.

Üdvözlettel: Nova

 

dr. Katona Andrásné - 2017. június 10. szombat, 14:06

Tisztelt Nova ! Szeretném megkérdezni, hogy a ,,tanyasi vagy ,,falusi,, csirkét honnan szerzik be. A tanyasi csirkére rátaláltam a net-en. De Önök, mint forgalmazók nincsenek feltüntetve. Szeretném mielőbbi válaszukat .Üdvözlettel: Katonáné

Tóth Erzsébet - 2017. máj. 30. kedd, 12:37

Tisztelt Nova!

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy telefonon történt érdeklődésre a Csemege Osztály vezetője nem szolgáltatott adatot arra vonatkozóan, hogy ugyan mennyibe kerül egy grill csirke. Javaslata szerint fáradjak be megtekinteni az árat.

Az érthetetlen okból titkosított adatkezelésnek köszönhetően egy biztos: a cégünk rendezvényére nagyobb tételben rendelni kívánt grill csirkét nem a NOVA áruháztól fogjuk megrendelni.

Köszönöm együttműködésüket!

Üdvözlettel:

Tóth Erzsébet

Nova - 2017. június 01. csütörtök, 16:17

Tisztelt Tóth Erzsébet!

Bejelentésére megvizsgáltuk az esetet. Sajnos Kollégánk nem járt el helyesen az információ kiadását illetően, ezért szíves elnézését kérjük.

Megértésére számítva reméljük, hogy a jövőben vásárlási céllal felkeresi bevásárlóközpontunkat.

Üdv.: Nova

Papy Krisztina - 2017. április 13. csütörtök, 05:52

Tisztelt Nova!

Továbbra is rendszeres vásárlójuk vagyunk, nagyon szeretünk Önöknél vásárolni, 2 dolgot hiányolunk egy ideje. Az egyik a Vifon Lau Thai snackleves, már hetek óta nincs a polcon, pedig ebben a kategóriában a legjobb, illetve szeretném ha a Bellinda harisnyák is olyan választékban lennének, mint korábban, mert azon a polcon is csak néhány "tengődik" már hónapok óta.

Az áruház egyébként kifogástalan és a személyzet is nagyon kedves!☺

Maradunk továbbbra is Önöknél!

Üdvözlettel,

Papy Krisztina

Nova - 2017. április 13. csütörtök, 14:42

Tisztelt Papy Krisztina!

Köszönjük észrevételeit.

A Vifon Lau Thai snackleves két hét múlva, megújult csomagolásban ismét

megtalálható lesz a polcainkon. Sajnáljuk, de a Bellinda harisnya forgalmazása megszűnik áruházunkba.

Köszönjük megértését, dicsérő szavait.

Üdvözlettel: Nova

Kónya Orsolya - 2017. április 10. hétfő, 15:04

Tisztelt Nova Vezetőség!

 

Hetekkel ezelőtt írtam Önöknek ide reklamációt és javaslatot! Szeretném tudni, mikor kapok rá választ! 

Üdvözlettel:

Kónya Orsolya

Nova - 2017. április 12. szerda, 16:24

Tisztelt Kónya Orsolya!

Köszönjük Türelmét!

Sajnálattal vettük tudomásul,hogy a Szeged Nova Bevásárló központunkban tett látogatása során csalódottan távozott.

Panaszára a következőket tudjuk elmondani:

Az ön által jelzett problémát megvizsgáljuk.

A cukrászpultban történt dugulás azonnal  szakszerűen szervizeltük. Ez közvetlen biológiai kockázatot nem jelentett, a kiszolgálás minősége ettől megfelelő volt. Ellenkező  esetben az értékesítést azonnal felfüggesztettük volna!

Megértésére számítva reméljük, hogy a jövőben vásárlási céllal felkeresi bevásárlóközpontunkat.

Tisztelettel: Nova

 

Kovács Józsefné - 2017. április 02. vasárnap, 20:28

Tisztelt NOVA!

Kb. másfél hete vásároltam és a pénztárosnő átadta a pontgyüjtő kártyát hogy regisztráljak. A fiatalember felvette az adataimat és közölte kapni fogok egy emailt és attól kezdve érvényesitve lesz a kártya. Azóta várom az emailt.....

Nova - 2017. április 07. péntek, 14:35

Tisztelt Kovács Józsefné!

Köszönjük észrevételét!

Kérem küldje el a regisztrációhoz szükséges adatait,telefonszámát  a következő e-mail címre: sdorogihansa@gmail.com

A  problémát csak így tudjuk orvosolni.

Köszönettel: Nova

Horváth György - 2017. március 25. szombat, 01:07

Tisztelt NOVA !

Nagyon kedvesek és segítőkészek az eladók, jól esik a vásárlás a boltjukban.Több éve azt látom, hogy francia burgonyát árulnak, ma volt egyiptomi is. Úgy érzem, hogy vezető kereskedelmi lánc nem engedheti meg, hogy ennyire ne törődjön a magyar vásárlókkal. Magyar krumpli a piacon van. Menjek oda?  Érdemi választ szeretnék, pl. hogy holnap balatoni rózsát lehet venni kilóra Önöknél.

 

Üdvözlettel: Horváth György

Nova - 2017. március 27. hétfő, 12:39

Kedves Horváth György!

 

Köszönjük észrevételeit,építő jellegű kritikáit.

Mi is a magyar termékek forgalmazására törekszünk áruházunkban. Sajnos a magyar burgonya minősége, nagysága miatt kénytelenek vagyunk, import burgonyával fedezni a fogyasztói szükségleteket. Az egyiptomi újburgonya azért van jelen, mert sajnos a magyarnak még nincs szezonja. Amint a magyar újburgonya időszaka,  megkezdődik megtalálható lesz üzletünkben. Érdemben pontosabbat nem tudunk ígérni, beszerzőink dolgoznak rajta.

Megértését Köszönjük!

Kónya Orsolya - 2017. március 24. péntek, 17:54

Tisztelt Nova Vezetőség!

Környékbeliként szinte naponta megfordulok Önöknél, régóta fontolgatom két észrevételem megírását. Az egyiket az előttem szólók is írták, a mélygarázsban az elszívók szinte sose működnek, és valóban sokszor van büdös! Én már szénmonoxid-riasztást is megéltem egy alkalommal ott, a lányom teljesen bepánikolt a riasztótól, az elszívók akkor se működtek! Ha ez egy automata rendszer része, akkor az javítást vagy beállítást igényel.

A parkolóhelyek ugyan elég tágasak, ez jó, de a felszerelt fényforrásoknak rendszeresen a fele se működik. Feltételezem, a tervezők kiszámították, mennyi fényforrásra van szükség, hát kérem, hogy használják is! Ma épp a kulcsomat kerestem percekig a táskámban, mert nem láttam benne semmit a sötéttől, de a bevásárlókocsiból kipakolás is nehézkes, mert alig látom, mi van benne, hol van hely a kocsimban. Az még elfogadható, ha a hátsó területet nem világítják, ha épp nincs csúcsidő, feltéve, hogy valaki figyelemmel kíséri a forgalom alakulását. De a frekventált parkolósorkban is rendszeresen hiányzik a fényerő. Sok háziasszony jár Önökhöz, egy kicsit nagyobb biztonságérzetet is ad a több fény, szerintem ez is fontos szempont. Nekem nem rossz a szemem, mit érezhet egy idősebb vásárló, akinek esetleg a szeme már nem a régi?

 

Utoljára végül egy mai, felháborító helyzetre szeretnék magyarázatot kapni! Ha a fagyis pult előtt a bistroban folyik a szennyvíz, hogy folytatódhat a kiszolgálás "zavartalanul" a szerelés ideje alatt? Ez hogy felel meg az élelmiszerbiztonságnak? És az alkalmazottak fertőzésveszélynek való kitettsége?

 

Szeretnék még rendszeres vásárlójuk maradni, mert sokmindent kedvelek a Novában, de ezeket most muszáj volt megosztanom Önökkel! Köszönettel: Kónya Orsolya

Széll Szabolcs - 2017. március 01. szerda, 09:55

   Tisztelt NOVA!

Újszegedi vagyok, és rendszeresen használom az áruházat, nagyon tetszik. Néhány építő jellegű kritika lenne.

- Az első és legnagyobb dolog, hogy a mélygarázsban az elszívók nem működnek. Úgy látom fel van szerelve, de nem mennek, és amint a mozgólépcsőn érkezünk lefelé iszonyú szmog szag csapja meg az ember orrát.

- A másik, hogy volt már többször, hogy nem mértünk le valamit vagy nem volt kódja valaminek, és a pénztártól vissza kellett menni kódért vagy mérni. Ezt szerintem kis ráfordítással meg lehet oldani, mert az árutörzsben név alapján keresni, nem olyan exrta kívánalom szerintem.

- A harmadik, hogy a parkolóból a kijárat előtti kanyar elég szűkös, nehéz bevenni, lehet érdemesebb lenne némi egyenest vinni a kijáró útszakaszba, ez csupán bójázás kérdése.

Tisztelettel:

   Széll Szabolcs.

Nova - 2017. március 02. csütörtök, 11:18

Tisztelt Széll Szabolcs!

Köszönjük észrevételeit, építő jellegű kritikáit.

A garázsban lévő elszívó berendezés automata üzemmódra van beállítva ami azt jelenti, hogy egy bizonyos szénmonoxid szint elérését követően, a rendszer bekapcsol , ez naponta többször is megtörténik a forgalom növekedés emelkedésével.

A zöldség, és gyümölcs mérlegelés kialakításának fő oka,  hogy az osztályon több féle termék értékesítünk, ami kinézetre, méretre nagyon hasonló, de fogyasztói árban különbözőek , megkülönböztetni pénztárosainknak igen nehéz lenne és hogy véletlenül se károsítsuk meg vevőinket ezért történik a mérlegelés az osztályon.

A parkoló kijáratát a  pillértartó oszlop miatt nem tudjuk bővíteni. Természetesen örömmel fogadjuk bármely észrevételét.

Reméljük, hogy a jövőben is nálunk vásárol.

 

Üdvözlettel: Nova

Széll szabolcs - 2017. március 02. csütörtök, 13:38

   Rendben.

Jogosak az indokok. Lehetséges hogy a szénmonoxid szint alacsony, de a "füst", ami orral is simán érezhető, az szinte mindig érezhető, és kellemetlen. Érdemes lenne megkérdezni vásárlókat véletlenszerűen, hogy csak ez én orrom érzékeny-e.

A mérlegelés is érthető, de én pl egy kicsomagolt bio répát vettem, aminek volt kódja, csak leesett, ott azért nehéz hibázni, és szerintem akkor is jó ha lehet az árucikkben keresni, más terméknél is előfordulhat.

A parkoló kijáratot egy hosszabb egyenessel talán lehetne bővíteni, nyilván ez 3-4 parkolóhely rovására menne.

Tisztelettel:

   Széll Szabolcs.

Kiss-Pálné Borbély Ágnes - 2017. január 05. csütörtök, 19:13

Tisztelt NOVA PÉKSÉG!

Először is nagyon boldog, sikerekben gazdag 2017-et szeretnénk Önöknek kívánni.

Férjemmel 2016. dec. 27-30. között Szegeden pihentünk. Nagy kenyérevők hírében állunk, de csak az igazán jó kenyeret szeretjük. Mi Érden lakunk, itt is van egy jó pékség (Soós Pékség) és ha tehetjük, akkor a "márkás" pékségekhez is elzarándokolunk Bp-en, hogy igazán finomat együnk. (Pipacs Pékség, Marmonrstein,  Jacques Liszt)

Nagy örömünkre Szegeden megtaláltuk Önöket!

Pihenésünkből útban hazafelé Önöknél vásároltunk mindenféle finom pékárút. Még szerencse, hogy a pékségből az egyik kollégájuk az üzletben tartózkodott, akitől meg tudtam kérdezni, hogy melyik a díjnyertes kovászos kenyerük.

EZÚTON SZERETNÉNK GRATULÁLNI A KOVÁSZOS KENYERÜKHÖZ ÉS A BAGETTJÜKHÖZ (biztos más termékük is nagyon finom, mi ezt a kétfajtát vettük). Még ma ettük meg az utolsó adagot. Egy hét elteltével is fantasztikusan finom volt. Nagy kár, hogy Szeged Érdtől egy kicsit messze van - mármint kenyérvásárlás szempontjából!!

Még egyszer gratulálunk!

Üdvözlettel:

Kiss-Pálné Borbély Ágnes és Kiss-Pál Zoltán

 

 

NOVA - 2017. január 06. péntek, 10:12

Kedves Ágnes és Zoltán!

Nagyon szépen köszönjük a dicsérő szavakat!  

Pékségünk dolgozói és minden alkalmazottunk nevében boldog új évet kívánunk!

Egy kicsit valóban messzire vagyunk Érdtől, de ha Szeged környékén járnak, mindig szeretettel várjuk Önöket pékségünk folyamatosan bővülő kínálatával!

Balog István - 2016. december 31. szombat, 15:40

Engedjék meg, hogy a SZEGED - NOVA minden egyes dolgozójának kívánjak nagyon boldog újesztendőt, jó erőben és egészségben!

Az áruház? Önmagáért beszél, nem kell dicsérni, elég dicséret a sok vásárló!

NOVA - 2017. január 02. hétfő, 09:08

Kedves István!

Nagyon köszönjük jó kívánságait!

Minden munkatársunk nevében Önnek és családjának is kívánunk sikerekben gazdag, boldog új évet! 

Szabó Katalin - 2016. július 22. péntek, 14:49

A vendégeinkkel nemrégen Önöknél ebédeltünk. Maximálisan elégedettek voltak ők is, mi is. Hangulatos hely. Ízletesek az ételek, bár felnőtt adagnak bizonyos típusú ételek kevésnek tűnnek.

Nagyon tetszenek a plafonra írt idézetek.

Szeretném megkérdezni, hogy Önöket dicsérhetem-e a közeli buszmegálló miatt is, ahol a minap láttam a buszból, hogy fehér felirattal versek, dalszövegek vannak kiírva.

Tökéletes dekoráció, ezt jó szívvel ajánlanám más megállókba is.

 

NOVA - 2016. július 28. csütörtök, 05:38

Kedves Katalin!

Köszönjük észrevételeit!

Vendéglátó egységünkben, a fejünk felett lévő vicces grafikákat  Lannert Ádám tervezte.

 

A közeli buszmegálló falára írt idézetek nem a mi kivitelezésünk.

Krisztina - 2016. július 17. vasárnap, 23:12

Tisztelt üzemeltetők,


Nekem az étteremhez lenne néhány észrevételem/javaslatom:

Az ételek nagyon ízletesek, jó a választék,viszont:

Miért nem lehet fél adagot kérni akár főételekből, akár köretekből? Egy kiskorú gyermek nem tud megenni egész adagot, de véleményem szerint felnőttek közt is akad kisebb étkű, sokszor előfordul,hogy ki kell dobni a megvásárolt ételt. Tudom van lehetőség dobozban elvitelre,de ha éppen nem haza tart az ember étkezés után,akkor nem szívesen viszi magával a maradékot.

Már minden bisztóban,étteremben van lehetőség fél adag étel rendelésre.

A másik észrevétel:

A hely kialakítása....nem túl előnyös, se eleje,se vége...vagyis jót tenne egy kis ˇátrendezésˇ

A cukrászda, a sütik, fagyik Isteniek!

Sok sikert!

Köszönöm :)

 

 

NOVA - 2016. július 18. hétfő, 15:52

Kedves Krisztina!

 

Köszönjük észrevételét!

Chefünkkel történt egyeztetés után ,pár héten belül bővítjük választékunkat gyermek menükkel, a vásárlói igényeket szem előtt tartva.

A vendéglátó egységünk kialakítása szándékosan nem szegmentált.

 

mehemed h. sherif - 2016. június 04. szombat, 16:22

eloszor is gratolalok,hogy ilyen csoda szep bevasarlokozpontok van szoregen.....

en egy libiai vagyok aki szegeden tanult regen,s nagyon tetszik a(( szeged nova))        minden jot kivanok maguknak,s igy tovabb....

NOVA - 2016. június 06. hétfő, 08:02

Köszönjük! 

Urbán Tibor - 2016. április 13. szerda, 23:42

Végre egy nagy áruházlánc ami a magyar termékeket részesíti előnyben. Kinézetében és szolgáltatásában messze "veri" a konkurens áruházakat! Nem véletlenül lett az év boltja! Tiszta, rendezett, igényes, modern, és mindig friss árút kínál! 

 

Csak így tovább!

NOVA - 2016. április 14. csütörtök, 06:18

 

Köszönjük!

 

Iwo - 2016. március 15. kedd, 14:59
Hello
Gonda attila - 2016. március 09. szerda, 10:42

Tisztelt Vezetőség!

Minden szempontból elégedett vagyok az áruházzal,de egy valami nagyon hiányzik, az egy gyerek sarok vagy egy mini játszótér. Kisgyerekekkel nagyon nehézkes a bevásárlás.

 

NOVA - 2016. március 09. szerda, 13:03

Kedves Attila!

 

Jelenleg tárgyalások folynak a gyermek játszóház kialakítását illetően.

Kiss Miklós - 2016. február 24. szerda, 12:46

próba

Baginé Halász Ágnes - 2016. január 23. szombat, 16:19

Tisztelt Nova Cukrászat!

Eddig maximálisan meg voltunk elégedve a cukrász termékeikkel! A hét elején rendeltünk 20 szeletes dobos tortát a mai napra(szombat) sajnos! Valószínű,hogy ezt minimum 1 hete megsütötték és LEFAGYASZTOTTÁK?! fizettünk érte 6999,- ft-ot,!!!Még hogy az év boltja és a minőség , hát ezekkel kár hirdetni, a mai világban, ez a vásárló megkárosítása, sajnálatos!

NOVA - 2016. január 25. hétfő, 13:08

Tisztelt Ágnes!

Sajnálattal olvastunk  bejegyzését.

Az előre rendelt termékeink tésztáját és betöltését minden esetben az elszállítást megelőző napon, díszítését pedig  az elszállítás napján reggel készítjük cukrászüzemünkben.

Petronella - 2016. január 23. szombat, 16:19

Tisztelt Nova!

A mai napon vásároltam Önöknél édes ecetes almapaprikát, kimérőset. Otthon az étkezésnél ért bennünket a meglepetés. Nagyon csípős a paprika, annak ellenére, hogy ráragasztott címke szerint is édes almaparikáról van szó. Nem tudom, hogy a hölgy keverte-e össze, aki kimérte, vagy rossz edényzetbe került elhelyezésre. Nagyon kellemetlen meglepetést okozott, mivel nem szeretem a csípőset.

 

NOVA - 2016. január 25. hétfő, 12:21

Tisztelt Petronella!

Sajnos vélhetően kollégáink felcserélték a két edényt.

A savanyúságot kimérő kollégánk mindig szívesen ad kóstolót a kiválasztott termékből. Javasoljuk, hogy legközelebb kérjen kóstolót, ezzel biztosan elkerülheti az ilyen jellegű "meglepetést".

Az Önt ért kellemetlenségért szíves elnézését kérjük!

László - 2016. január 14. csütörtök, 08:01

Tisztelt Nova!

Szőregiként örültem, hogy végre, a tisza ezen olsalán is létezik élet 

Vágre van egy áruházunk, ahol a nagybevásárlást el lehetNE intézni.

Mivel a mikrobuszom nem fér le a garázsba, a mellette lévő dolgozói parkolót tudtam használni. Nagybevásárlás kilőve - a kocsit oda nem lehet kitolni.

Idén tapasztaltam, az a parkoló zárva. Nem tudok hol megállni az árúházuknál!!

Ezzel a problémával nagyon nem vagyok egyedül, hihetetlen hogy erre nem gondolnak, vagy legalábbis nem érdekli a vezetőséget!

 

Köszönöm a lehetőséget.

NOVA - 2016. január 15. péntek, 14:28

Kedves Vásárlónk!

Igen, tudunk a problémáról, de sajnos a zöldövezeti rész nagyságának megtartása kötelező az építésügyi szabályozásban leírtak alapján, így kültéri parkoló kialakítására nincs lehetőségünk .

otthon42 - 2016. január 10. vasárnap, 18:08

Tisztelt Nova.Szeretném megkérdezni ,hogy az önéletrajzot hol lehet elküldeni az önök részére .    Köszönöm.

NOVA - admin - 2016. január 11. hétfő, 09:46

Tisztelt Érdeklődő!

  • Önéletrajzát a "Príma" menüpont "Állásajánlatok" almenüjében tudja elküldeni elektronikus formában. Itt először ki kell töltenie néhány alapvető adatot, majd a "Adatok mentése - Tovább az önéletrajz feltöltéshez" gombra kattintva tudja feltölteni az önéletrajzát.
  • Személyesen pedig vevőszolgálatunkon tudja leadni Kollégáinknak.

Köszönjük érdeklődését.

Cövek Imre - 2016. január 05. kedd, 08:23

Tisztelt NOVA!!!

Mióta megnyitottak örömmel járunk Önökhöz és járni is fogunk!!

De, most egy kicsit szomorú lettem, mióta bezárt a pénzváltó! Lehet róla tudni valamit, hogy lesz-e az üzletben pénzváltó??? Nagyon jó lenne, mert akkor nem kéne bemenni a városba váltani!!

További szép napot!!!! :D

NOVA - 2016. január 05. kedd, 16:35

Kedves Imre!

A Nova bevásárlóközpont üzlethelyiségeit külsős cégek bérlik.

Mi is nagyon sajnáljuk, hogy bérlőnk távozott.

Andrea - 2016. január 02. szombat, 22:24

Örömmel köszönöm meg az áruház minden terén nyújtott minőségét. Austráliából hazánkba érkező kedves ismerősöm is megerősítette véleményemet " ilyen pékárukínálat  még Sydneyben sincs "..mondta és bevásárolt,nem csak pékárúból...!!! Köszönjük,,,

Andrea+ Anikó ( Újszeged-Sydney )

NOVA - 2016. január 04. hétfő, 06:15

Mi köszönjük! 

Lévai - 2015. november 05. csütörtök, 16:07

Tisztelt Cím!


Megnyitásuktól kezdve napi vásárlójuk vagyok és eddig teljesen meg voltam elégedve a szolgáltatásaikkal. A személyzet előzékeny, udvarias, az árukínálatuk mint minőségben, mint mennyiségben kiváló.

A mai napon viszont azt tapasztaltam, hogy a szórólapjukban meghirdetett libaszárnytövet hiába kerestem délelőtt. Az eladó Úr azt mondta, hogy délután már lesz. Természetesen mentem délután is, akkor viszont közölték, hogy holnap lesz kapható.

Ezek után holnap is megyek, bízván cégük korrektségében.

Sajnos az éttermük kínálata sem egyezett meg az interneten szereplő ételekkel.

Nem nagy dolgok ezek, de úgy gondolom, hogy egy a maga jó hírnevére adó cég ilyeneket nem szabad hogy megengedjen magának.


Maradok hű törzsvásárlójuk:

Lévai Ferenc

NOVA - 2015. november 05. csütörtök, 16:50

Tisztelt Lévai Ferenc!

Köszönjük megtisztelő sorait, és azt ,hogy törzsvásárlóink közt tudhatjuk!

Áruházunkban kiemelt figyelmet fordítunk az akciós termékek készletére. Jelen esetben sajnos a beszállító cég hibájából nem érkezett meg a délutánra rendelt termék.

Elnézést kérünk az önt ért kellemetlenségért, az említett termékből tettünk Önnek félre.

 

Szívélyes üdvözlettel:

Príma Nova

Keresztesi Zoltánné - 2015. október 01. csütörtök, 13:00

T.Cím! Nagyon nagy kérés lenne, ha az önök üzletei vállalnának házhozszállítást? Sajnos, elég sokan vagyunk, akik már nem bírunk cipekedni, ismerőseim körében is sokan rendelnek házhozszállítást egy bizonyos áruháztól. Elbeszélgettem az egyik alkalmazottal, aki elmondta, hogy annyi a megrendelés, hogy alíg győzik a munkát! Voltam már az önök áruházában, gyönyörű az árukészlet, nem érné meg kiszállítani? Én nagyon örülnék neki, és valószínűleg a többi nyugdíjas társam is! Tisztelettel: Keresztesiné Erzsébet

NOVA - 2015. október 01. csütörtök, 14:23

Tisztelt Keresztesi Zoltánné!

 

Köszönettel vettük bejegyzését!

Terveink között szerepel szolgáltatásaink bővítése, vásárlóink megelégedésére, s ebbe természetesen beletartozik a házhozszállítás is.

A szolgáltatás indulásáig türelmét kérjük.

Szombatiné Andrea - 2015. szeptember 05. szombat, 14:01

Tisztelt cím!

Hetente többször járok az áruzházba vásárolni.Eddig nem is volt problémám, mindennel megvoltam elégedve!

Sajnos tegnap (illetve ma) szembesültem először számomra kellemetlen problémával!

Vásároltam önöknél akciós csirkecombot melyet hűtőbe tettem, és ma reggel készítettem volna az ebédet, mikor éreztem, hogy a hús romlott szagú! Próbáltam átmosni, de a kellemetlen szag csak nem múlt el!

Visszavittem az áruházba,ahol a vevőszolgálaton lévő hölgy kedves volt, és készséges , nem vitatta a problémámat, vissza is fizette az árát, melyet blokkal igazoltam.

Ami furcsa volt, hogy nem vitatta egyáltalán, illetve nem is ellenőrizte, hogy tényleg igazam van e?! Ezek szerint ez önöknél megszokott probléma!

Sajnálom, hogy ilyen tapasztalatom volt, ezek után lehet ha vásárolok a helyszínen ellenőrzöm az áru minőségét!

Tisztelettel Andrea!

NOVA - 2015. szeptember 07. hétfő, 10:55

Tisztelt Andrea!

Sajnálattal olvastuk bejegyzését!

Áruházunkban maradéktalanul betartjuk a HACCP rendszer szabályait, melyet naponta többször ellenőrzünk, és nap beszállítással biztosíthatjuk, friss húsok állandó jó minőségét.

A vevőszolgálatos kolléganő kötelessége a problémát továbbítani az osztályvezető felé kivizsgálás céljából, ez a folyamat általában nem a vásárló jelenlétében történik.

Vevőink elégedettsége érdekében, rugalmasságra törekszünk a vásárlói panaszok kezelésénél, nem vitatva annak jogosságát.

Továbbra is javasoljuk, hogy amennyiben friss húst vásárol, a minőség megőrzése érdekében, azt otthonába érve mielőbb bontsa ki a csomagolásából.

Szurovecz Gáspár - 2015. augusztus 12. szerda, 20:25

Kedves NOVA!

Mikro-vállalkozásom nevében tisztítószert vásároltam közel 12 ezer Ft értékben, azonban amikor szerettem volna a 10 ezer Ft feletti vásárlásért járó színes poharat elkérni, munkatársai közölték, hogy a meghirdetett promócióra nem vagyok jogosult.  Honnan kellett volna tudnom, hogy vállalkozásom nem jogosult az ajándékra, hiszen nem láttam olyan kitételt, hogy az ajándék kizárólag magánszemély vásárlóknak jár?

Az egyéni vállalkozó vásárlók is ki vannak zárva a promóciós ajánlatokból?

Válaszukat előre is köszönve, üdvözlettel:

Sz. G.

 

   

NOVA - 2015. augusztus 18. kedd, 10:30

Kedves Gáspár!

 

Sajnálattal olvastuk bejegyzését!

A promóció leírásában szereplő mondat , miszerint: " A szervező viszonteladó partnerei számlás vásárlásaira nem adható ajándék pohár."- okozhatott félreértést, ezért szíves elnézését kérjük.

Legyen kedves legközelebbi vásárlásakor, áruházunk vevőszolgálatán átvenni az Önnek félretett poharat. 

 

F.Kati - 2015. augusztus 06. csütörtök, 11:22

Kedves Nova!

 

Jól láttam,hogy nem láttam a mellék helyiségben pelenkázót??

Vásárlás közben történt piciny gyermekemmel "baleset",és pelenkázó híjján elég nehézkesen tudtam orvosolni a helyzetet.  

NOVA - 2015. augusztus 06. csütörtök, 14:00

Kedves Katalin!

 

Köszönjük észrevételét!

Áruházunkban a pelenkázó közös helyiségben található a mozgássérültek részére kialakított mosdóval.

A könnyebb tájékozódás érdekében, piktogram kihelyezéséről mielőbb intézkedünk!

 

 

Arnold - 2015. július 22. szerda, 10:19

Üdvözletem.

Egy olyan pici kérdésem lenne hogy állás ügyben hol tudok érdeklődni vagy esetleg ha fel van tüntetve ezen a honlapon az aktuális állások akkor merre találom.

Válaszát előre is köszönöm és szép napot kívánok.

Üdvözlettel.: Balogh Arnold


 

NOVA - 2015. július 22. szerda, 10:52

Kedves Arnold!

Köszönjük érdeklődését!

Honlapunkon a Príma menüpont alatt találhatóak aktuális állás lehetőségeink.

 

Várjuk jelentkezését!

Hírek

Prev Next
Nyitvatartás - május 1.

Nyitvatartás - május 1.

Kedves Vásárlóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy

Áruházunk 2024. május 1-jén zárva tart.

Bővebben

"I ❤ Príma" - 2024

Nyerd meg az 500 db kerékpár egyikét!

Bővebben

Álláslehetőség

Álláslehetőség

 

Szakképzett, gyakorlattal rendelkező péket keresünk pékségünkbe!

 

Bővebben

"I ❤ Príma" nyereményjáték - Citroën C3

"I ❤ Príma" nyereményjáték - C…

 

Véget ért legújabb I ❤ Príma Nyereményjátékunk.

Bővebben

Kisorsoltuk az "I ❤ Príma Fiat 500" nyertesét

Kisorsoltuk az "I ❤ Príma Fiat 500…

 

Kisorsoltuk  az I ❤ Príma Nyereményjáték nyertesét,
a Fiat 500 új tulajdonosát.

Bővebben

 
   

Oldalainkon HTTP-sütiket (cookie-kat) használunk a jobb működés érdekében. További információkért kattintson ide!